Szülőknek
Kedves Szülők!
A Felfedező tábort kifejezetten olyan gyerekeknek ajánljuk, akik még keveset hallottak a cserkészetről.
Kamaszoknak, akiknek év közben nincs lehetőségük cserkészkedni, de szívesen kipróbálnának egy igazi cserkésztábort.
A nyári tábor nyitott olyan (2)3-7. osztályos lány és fiú gyerekek előtt, akik szeretnék kipróbálni magukat a természetben, akik elég bátrak ahhoz, hogy 5 napon keresztül sátorban aludjanak, és készen állnak a korukhoz szabott kihívásokra.
A Magyar Cserkészszövetség cserkésztáboraiban több mint 60 000 fiatal vett részt nyári táborokon az 1989-es újjáalakulása óta.
Több mint 20 évvel az újraindulás után, úgy gondoljuk, hogy kellő mennyiségű tapasztalat, kiforrt programunk és nevelési koncepciónk van arra, hogyan és miként érdemes táboroztatni fiatalokat.
Módszereink:
- Kis csoport – személyes figyelem – az egyéni fejlődés biztosítéka
A gyerekek kisebb 8-10 fős korcsoportokra vannak bontva a Felfedező táborban.
A tábor folyamán ezek a csoportok együtt mozognak, hogy ezzel együttműködésre, osztozásra, összefogásra ösztönözzük őket. - Képzett és tapasztalt vezetők – felelősség és személyes gondoskodás
Minden csoport élén egy 18 éven fölötti, képzett és tapasztalt vezető áll, aki a gyerekekre személyesen odafigyel, és segíti őket a tábor folyamán. Ezek a vezetők már több ilyen tábort szerveztek, legtöbbjük nemzetközit is. Mindenekelőtt nagy felelősségérzettel, odafigyeléssel rendelkeznek. Teljes mértékben nyitottak, barátságosak a gyerekek iránt. A szervezők írtak magukról egy-egy rövid bemutatkozást, melyet itt olvashat el a kedves Szülő. - Nevelő és értékközvetítő programok – korra és nemre való tekintettel
Ahhoz, hogy minden gyerek megtalálja a számára legszórakoztatóbb programot és élvezze ezt az öt napot, nagy tekintettel vagyunk a programok sokszínűségére.
A Felfedező táborban több olyan program van, amely kifejezetten fiúk, vagy lányok számára nyújt kihívást. Ilyen a fiúk számára, egy éjszakai (önkéntes) bátorságpróba. A lányoknak pedig kiváló lehetőség lesz a kézműves program egyes állomásai. - Személyes és csoportos visszajelzés – Fedezd fel Önmagad!
Minden napot egy rövid értékeléssel zárunk, ekkor megbeszéljük, mit sikerült az adott naphoz hozzátennünk, miként alakítottak minket a programok, hogyan éreztük magunkat…
A tábor végén a csoport vezetője minden gyerekről egy kis összefoglalót készít a szülő számára, melyben a gyermek jó tulajdonságai és képességei mellett, megírjuk azt is, hogy miben érdemes tovább fejlődnie. - Kint a természetben – „Cser-készen az életre!”
A természetben kiváló lehetőség nyílik arra, hogy a gyerekek figyelmét felhívjuk az egyéni, belső értékeikre, és ezek kibontakoztatásának fontosságára. A hétköznapok forgatagában, a város nyüzsgésében, az iskola padban nem jut erre kellő idő és figyelem.
Kint a természetben 5 napon át sokszínű programon keresztül a gyermeke felfedezi egyéni képességeit, lehetőségeit. Csoportban való játszás feladat megoldás közepette ráébred az együttműködésben rejlő örömökre.
A Felfedező tábor legyőzhető megpróbáltatásokat, akadályokat állít gyermeke elé, hogy azokat leküzdve értékes kamasszá váljon. „Cser-készen az életre!”
Szülői visszajelzések a 2009-es táborból:
Kedves Vera, Gergő!
Nagyon köszönjük mi is az élményt, amiben Adélnak része lehetett. Ez meghatározó volt a későbbiekre, mert ez volt az első nem otthon alvós távolléte. Olyannyira jól érezte magát, hogy amikor 2 hét múlva visszajönnek Francia országból, “szeretne újra elmenni ebbe a táborba”- mondta.
Üdvözlettel és reménnyel, hogy jövőre is találkozunk: Nagymama
Kedves Vera és Gergő!
Mi tartozunk köszönettel, amiért ilyen sok szép élményben lehetett része Domának a veletek töltött egy hét alatt. Péntek este óta csak a tábori élményeket hallgatjuk és természetesen jövőre is ott szeretne lenni a Felfedező táborban.
Kedves Vera és Gergő!
Mi köszönjük, hogy ilyen sok szeretetet és férfias (!) élményeket adtatok Bendegúznak s a többi gyermeknek!
Igen, örömmel ott leszünk jövőre is, ha tehetjük!
Szeretettel várjuk gyermekét a táborban!
A szervezők nevében:
Marlok Vera és Lakatos Gergő
főszervezők
